Van a japánoknál ez a kintsugi műfaj, ami egy olyan művészeti irány, ahol a törött edények cserépdarabjait nem dobják ki a kukába, és nem is használják csorbán – hanem arannyal forrasztják össze azokat.
Minden traumát átélt ember lehet kintsugi.
Sokan sokszor törtünk már össze, és mindannyian szeretnénk úgy igazán egyben lenni, de nem mindig találjuk meg az aranyat, amivel össze tudjuk ragasztani magunkat.
Pedig az arany bennünk, és a forrasztópáka a kezünkben van!
A PUNKitUP® a traumafeldolgozás kintsugija.
A szlengben amikor valaki azt mondja, hogy „punk it up”, akkor az olyasmit jelent, hogy „pimpeljük meg”, „punkoljuk fel” – vagyis hozzunk ki belőle valami jót és egyedit, adjuk hozzá azt, amit csak mi tudunk úgy és olyan módon; ezzel tegyük egyénivé a szemétre szórás helyett.
Ezért lett a brand neve PUNKitUP®, mert a bennünk lévő arannyal ezt meg tudjuk csinálni!
Nem szeretem, ha a traumákat skálázzák vagy rangsorolják.
A trauma mindenkinél más: belső megélés.
És néha történnek velünk olyan dolgok, ahol nem kérdés senki számára sem, hogy nagy veszteség történt.
Bizonyos szempontból nem volt könnyű életem eddig, más szempontból nézve pedig minden pont jól történt. A bántalmazásomból hasznos életút nőtt ki, a méhnyakrákomból túlélőtörténet, a bántalmazás során elszenvedett mellimplantátumszakadás és a későbbi explant műtétem pedig sok nőnek segített döntést hozni az egészségük mellett. Könyveimet szakdolgozatokhoz használják, rengeteg előadáson és segítő beszélgetésen vagyok túl. Számos áldozat túlélését és élővé válását kísérhettem végig, és kísérem a mai napig. A sajátomat is.
Azt gondoltam, hogyha ennyi adatott, az is bőven elég. Reméltem, hogy elég ennyi. Aztán kivették a méhem is… A testem törzse gyakorlatilag úgy néz ki, mintha szemből belesétáltam volna egy szecskavágóba. Azt gondoltam, hogy nem lesz senki, akinek kellek így, ennyi töréssel, repedéssel és vágással… de tévedtem; van, aki értékeli a japán művészetet. Vannak, akik nem a törést látják, hanem a gyönyörű forrasztást, a kintsugit.
Sokszor tudunk tévedni, ha nem vesszük észre magunkban az aranyat…
Bizonyos szempontból nem volt könnyű életem eddig, más szempontból nézve pedig minden pont jól történt. A bántalmazásomból hasznos életút nőtt ki, a méhnyakrákomból túlélőtörténet, a bántalmazás során elszenvedett mellimplantátumszakadás és a későbbi explant műtétem pedig sok nőnek segített döntést hozni az egészségük mellett. Könyveimet szakdolgozatokhoz használják, rengeteg előadáson és segítő beszélgetésen vagyok túl. Számos áldozat túlélését és élővé válását kísérhettem végig, és kísérem a mai napig. A sajátomat is.
Azt gondoltam, hogyha ennyi adatott, az is bőven elég. Reméltem, hogy elég ennyi. Aztán kivették a méhem is… A testem törzse gyakorlatilag úgy néz ki, mintha szemből belesétáltam volna egy szecskavágóba. Azt gondoltam, hogy nem lesz senki, akinek kellek így, ennyi töréssel, repedéssel és vágással… de tévedtem; van, aki értékeli a japán művészetet. Vannak, akik nem a törést látják, hanem a gyönyörű forrasztást, a kintsugit.
Sokszor tudunk tévedni, ha nem vesszük észre magunkban az aranyat…
Sokat küzdöttem az EGÉSZségemért, hogy újra egész legyek. Az arany bennem volt. A forrasztópáka hol segítőimnél, hol a saját kezemben. Sokat tanultam és tanulok folyamatosan. Az önismereti útnak soha sincs vége; és jó, ha van kísérőnk az úton.
Őszintén szólva, sokszor rácsodálkozom, hogy még itt vagyok. De amíg itt vagyok, addig segíteni szeretnék, hogy ne vágja fel egyetlen cserépdarab sem a lábunk. Legyen inkább sok kintsugi!
A te történetedben is ott van az arany, még ha most nem is látod!
Ha te is szeretnél kintsugi lenni, keress bátran!
Kérj időpontot 15 perces ingyenes konzultációra!
… egyébként életem egyik legnagyobb ajándékát az ötvenedik születésnapomra a lányomtól kaptam:
egy kintsugi asztaldíszt, amibe virágot is lehet tenni…
A fotókért köszönet a Provisulasnak!
(A fotók az ötvenegyedik születésnapom előtt készültek.)
