Wingwave coaching
lelki és mentális oldás az agy természetes erejével
A wingwave technikáról először az enneagram (egyfajta általam is alkalmazott karaktertipizálási rendszer) oktatómtól hallottam. Meghívott a módszer kipróbálására, amire egyből igent mondtam, hiszen semmit nem ajánlok vagy alkalmazok, amit magamon ki ne próbáltam volna.
Az első foglalkozás után nem éreztem különösebben semmit, majd egy nap elteltével kezdett kibontakozni a hatás. Innentől jártam hozzá, melynek eredménye az lett, hogy egy makacs megakadásomat 2-3 alkalom után végre teljesen fel tudtam oldani.
Lenyűgözött a módszer egyszerűsége, hatékonysága és gyorsasága, de egészen addig nem éreztem, hogy meg szeretném tanulni, amíg egyszer egy bántalmazottat el nem kísértem hozzá.
Az illető nagyon komoly pánikrohamokkal és agorafóbiával küzdött, ezért is kérte, hogy kísérjem el és maradjak is bent a coaching közben. Külső szemlélőként elképesztő volt látni a technika rá gyakorolt pozitív hatását. Annyira lenyűgözött kívülről is látni, amit belülről már én is megtapasztaltam, hogy ott döntöttem el, hogy ezt a segítő módszert én is megtanulom. Ezt a döntésemet csak megerősítette az, hogy az elkísért kliens a coachingot követően egyedül ment haza több órás sétával azon a városon keresztül, ahol addig félt egyedül közlekedni. A hatás tartósan megmaradt nála.
A wingwave coaching nevét a pillangóhatás ihlette. A módszer három fő elemet ötvöz:
- Omura-gyűrűteszt, amely egyfajta kineziológiai izomteszt
- EMDR technika (Eye Movement Desensitization and Responding), mellyel éber REM (Rapid Eye Movement) fázisokat idézünk elő
- NLP (Neuro-Lingvisztikus Programozás), mely számos eljárást tartalmaz a viselkedés és a közérzet megváltoztatására
E három technika együttesen történő alkalmazása az alábbi területeken bizonyítottan hatásos:
KAPCSOLAT
Stresszkezelés és érzelmi blokkoldás ️
- Stresszoldás: általános stressz és feszültség csökkentése
- Szorongás enyhítése: különféle típusú szorongások enyhítése
- Pánikrohamok oldása: a hirtelen jövő, intenzív pánikérzetek uralása
- Negatív érzelmi emlékek, traumák és korlátozó hiedelmek feloldása: a múltbeli, rögzült negatív élmények semlegesítése
- PTSD enyhítése: a poszttraumás stressz-zavar tüneteinek csökkentése
- Elakadás feloldása: mentális vagy érzelmi akadályok megszüntetése
- Burnout (kiégés): a kiégés megelőzése és a már meglévő tünetek mérséklése
Önismeret, önértékelés és kapcsolatok
- Önértékelés és önbecsülés növelése: az önmagunkról alkotott pozitív kép erősítése
- Énkép kiegyensúlyozása: a reális, stabil énkép kialakítása
- Emberi kapcsolatok rendezése: a másokkal való interakciók javítása és a konfliktusok kezelése
- Kapcsolati problémák rendezése: párkapcsolati vagy családi dinamikák harmonizálása
- Gyászfeldolgozás: a veszteség okozta érzelmi teher enyhítése
- Konfliktuskezelési képesség fejlesztése: a mentális stabilitás növelése konfliktushelyzetekben, lehetővé téve a nyugodtabb és konstruktívabb reagálást
Egészségügyi és egyéb kiegészítő területek
-
- Műtétre való felkészülés: a műtéttel kapcsolatos stressz és félelem csökkentése, a gyógyulás mentális támogatása
- Betegségek lelki hátterének oldása: a gyógyulási folyamat támogatása a betegségekhez társuló érzelmi blokkok oldásával (a hagyományos orvosi kezelések kiegészítéseként)
- Függőségektől való megszabadulás: bizonyos függőségek mögött meghúzódó érzelmi okok feltárása
- Testképzavarok oldása: a testtel kapcsolatos negatív érzések és hiedelmek felülírása
Félelmek kezelése ️
- Fogorvostól és egyebektől való félelem feloldása: konkrét, tárgyhoz vagy helyzethez kötött félelmek enyhítése
- Repülőutaktól való félelem oldása: repülési iszony uralása
- Lámpaláz feloldása: a szerepléssel, előadással kapcsolatos szorongás enyhítése
- Prezentálástól, szerepléstől való félelem oldása: szociális és teljesítményhelyzetekhez kapcsolódó félelmek csökkentése
Teljesítményfokozás és jólét
- Erőforrásnövelés: a belső energiák, motiváció és képességek aktiválása
- Kreativitás és teljesítmény növelése: a mentális kapacitás és a problémamegoldó képesség fokozása
- Kreatív blokkok feloldása: művészeknél, íróknál vagy más kreatív szakmában dolgozóknál segít az ihlet visszanyerésében és a kreatív áramlás helyreállításában
- Vizsgadrukk és tanulási nehézségek: segítséget nyújt a vizsgák előtti stressz és a tanulást akadályozó mentális blokkok feloldásában
- Sportteljesítmény növelése: mentális felkészülés a csúcsteljesítmény elérésére
- Döntésképesség javítása: segít a nehéz döntési helyzetekben azáltal, hogy csökkenti a döntéssel kapcsolatos szorongást, valamint segít tisztán látni a lehetőségeket
- Intuíció erősítése: a blokkok feloldásával és a stressz csökkentésével javul a belső hangra és intuícióra való hallgatás képessége
- Változásokhoz való alkalmazkodás: támogatja a változásokkal (pl. munkahelyváltás, költözés) járó stressz feldolgozását és a sikeres adaptációt
- Alvásproblémák enyhítése: a stressz okozta alvászavarok csökkentése