Cikkek, interjúk, kritikák, ajánlók
Bántalmazottak igazsága
Az írást végigkíséri az élet szeretetébe vetett hit és a segítő szándék Puskás Pálma, a Dívány.hu újságírójának ajánlója
Nagyon izgalmas lett a könyv, főleg a személyes, vallomásos részek mennek mélyre Gyurkó Szilvia ajánlója
Takács Hajnal könyve az egyik legfontosabb írás, amit valaha ajánlhattam Bombera Krisztina ajánlója
Ez a könyv az alapja mindennek, amit a bántalmazásról tudni és elmondani kell… Demcsák Zsuzsa ajánlója
Nem hiszem, hogy bárki is végig tudná olvasni anélkül, hogy feldühödjön, sírjon vagy kétségbeessen Feldmár András ajánlója
Túlélő vagyok, nem áldozat Puskás Pálma, a Dívány.hu újságírójának interjúja a szerzővel „Magunk mögött hagyni egy bántalmazó kapcsolatot csak az első lépés. Ezután még nagyon sok megpróbáltatás vár az emberre. A bántalmazás nem ott kezdődik és nem is ott végződik, ahol hisszük. Olyan pillangóhatása van, ami egész életünkre kihathat.”
Kéri Edit ajánlója: „Hajnal számomra az az ember, aki minden képességét, intelligenciáját, tapasztalatát és energiáját latba vetve a leghitelesebben, legkitartóbban, legbátrabban és legempatikusabban képviseli teljes szívvel és lélekkel azokat, akik ezt nem tudják megtenni valami miatt. És tulajdonképpen azokat is, akik ezt meg sem érdemlik, hiszen emberhez méltó élet a bántalmazók számára is csak akkor lehetséges, ha egyszer képesek lesznek felhagyni a bármi áron való önigazolással, és sikerül végül szembenézniük az igazsággal. A saját tetteikkel, azok következményeivel, de elsősorban azzal a rettegéssel és szenvedéssel, amit saját gyávaságuk, gyengeségük miatt most másoknak okoznak, összetévesztve az erőszakot a valódi erővel.
Nemcsak érzem, hanem valahol mélyen biztosan tudom is, hogy annak a hatalmas munkának, amit Hajnal felvállalt és ami sok nagyon fontos dolog mellett legfőképpen az életbevágóan fontos információk megosztásáról is szól, a gyümölcse egyszer be fog érni. A bántottak erőt merítenek belőle, és sokan ráébrednek közülük a sajátjukra, s talán még a bántók között is lesz néhány, aki képes lesz végül a változásra.
A Hajnalt ismeretlenül kritizálóknak meg azt üzenem, hogy az új nap már a sötétség, azaz az éjszaka közepén elkezdődik, a hajnal pedig annak a fénynek hírnöke, ami egyszer mindenképpen megérkezik és kiteljesedik. Már persze annak, aki nem ragaszkodik saját vakságához és nem fél attól, amit látni fog ebben a fényben. Önmagáról és a világról.
A következő részlet Hajnal új, Bántalmazottak igazsága című könyvéből származik. És – mint mindig – nemcsak érthető, hanem tűpontos is.
„A bántalmazó kapcsolat egyik félnek sem jó, de ezt csak a bántott érzi a bőrén; a jogosultságtudatú, hatalom- és birtoklási vágytól vezérelt ember nem veszi észre saját nyilvánvaló, önmagával szemben való veszteségeit, azt, hogy önmagát embertelen parazitává alacsonyítja, akinek gazdateste az áldozata.
Ez az oka annak, hogy a bántalmazó nehezen válik meg attól, aki az életét biztosítja. A „gazdatestnek” azonban saját élete érdekében meg kell válnia tőle, mert neki az egészséges életet, míg „parazitájának” pusztulást hoz. A két fél közötti gondolkodásbeli különbség kényszeríti az áldozatot lépésre. Nagyon messziről és lecsupaszítva nézve, valójában mindketten az életet igenlő választ keresik, de a bántalmazó ezt a másiktól várja, és a legritkább esetben hajlandó megjárni azt a göröngyös utat, amin a bántalmazott saját túlélése érdekében járni kényszerül.
A szembenézés és saját kezünk megfogása elkerülhetetlen lépés a bántásmentes élet felé. Ennek súlya a bántottakon van, a bántó ez alól is mentesíti magát, megmarad a saját hazugságában, és bezárja magát egy nyomasztó és pusztító életbe, amit vakságánál fogva nem is lát. Ide vezet a szemet szemért gondolkodás.”
Az asszony verve
Legutóbbi hozzászólások